Szegvár, kendergyár
Látnivalók
Szegvár
Képtár
Megközelítés
Vasúttörténet
Járművek
Üzemeltető
Látnivalók
Elérhetőség
Támogatók
Partnereink





English Deutsch Român Nyomtathat vltozat

Látnivalók, érdekességek



 

Szentes 28 ezres alföldi mezőváros Csongrád megye északi részén található. Csongrád felől érkezve a Széchényi liget mellett haladunk el, majd a város patakján a Kurcán kelünk át. Széchényi ligetben épült a város strandja, amely hideg- és termálvizes medencéivel, illetve szaunáival várja a fürdőzni vágyókat. A főtéren a Kossuth tér nyugati oldalán épült a szecessziós megyeháza. Északi oldalán épült 1806 és 1823 között a Református Nagytemplom, ami az alföld egyik leghosszabb hajójú temploma. A tér keleti oldalát a Fehér ház üzlet és lakóházai, míg a déli oldalát a XIX. Század fordulóján emelt városháza határolja. A főtérrel átellenben található az Erzsébet tér, amely közepén az I. világháború hősi halottainak állítanak méltó emléket. A teret a polgármesteri hivatal és a megyeháza, illetve a Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola és a Szent Anna római katolikus templom és plébánia határolja. A plébánia és a templom közötti pici parkban Vass Albertről és Mindszenti József bíborosról készült szobrot tekinthetjük meg. A város főutcáján látható a Fehér ház mögött megbújva a XVIII. század végén épült ortodox templom, nem messze tőle pedig az evangélikus templom. A Kossuth utcán lefelé haladva érünk az 1880-as években épült zsinagógához, ami ma városi könyvtárként funkcionál. A város felsőpárti részén, a Kossuth utca folytatásaként haladó Baross utca végén található Szentes vasútállomása, amely 1928-ban épült. 4 vasútvonal csomópontja Szentes: Hódmezővásárhely, Kiskunfélegyháza, Szolnok és Orosháza felé lehet vonattal utazni. Szentesen szintén 1928 óta gépészeti műhely működik, ahol a Dél-Alföld vasútvonalain közlekedő csehszlovák Bz- és az orosz 6341-es sorozatú motorvonatokat tartják karban. A Motorgarázs területén található a Szegedi Vasúttörténeti Alapítvány kezelésében lévő kis skanzen, amelyet Valkai Csaba őriz és ápol. A gyűjteményben a helyi vasút történetéről lehet emléktárgyakat látni. Szentes gazdag kulturális programokban: február végén télbúcsúztató fesztivált, nyár elején a főtéren kirakodóvásárt tartanak. Szeptember első hétvégéjén rendezik meg Szentes legismertebb programját, a lecsófesztivált.

Szegváron sem marad látnivaló nélkül a kedves turista, ha nem csak a kendergyári vasút miatt keresné fel a települést. Szentes felől érkezve, a falu központja felé haladva egy szélmalom mellett haladhat el, amely Szegvár jelképe. Egészen 1940-ig üzemelt malomként, 1995-ben kapott teljes felújítást. Az épületbe látogató turista megtekintheti a búza őrlését a garatba öntéstől egészen a liszté válásig. Ma a falumúzeum része, amely a katolikus templom mellett található. A házat a XVIII. közepén építette az egykori Károlyi család. A kiállítást Jaksa János helyi tanító alapította 1954-ben. Az épületben a 1900-as évek elejének paraszti háztartását nézheti meg az oda látogató. A falu főterén található a Károlyi kastély, amely udvarában a falu régi várának /és újkori nevének/ a Dóczi várnak a maradványait tárták fel. A Dóczi várban rengeteg középkori híresség, még maga Szapolyai János is megfordult. A XVIII. században rommá vált vár helyén a Károlyi család emelt kúriát, és Szegvár 1773-tól egészen 1884-ig megyeszékhelyi státusszal bírt.

Szegváron is több nagy eseményt rendeznek meg az év során. A nyarat egy hetes kulturális fesztivállal nyitják meg. Szintén nyáron rendezik meg a tófesztivált. A falu legnagyobb ünnepe az augusztus 20-i falunap a Szegvári Ízek Fesztiválja. Aki az élő vizek közelségét szereti annak a Tisza folyó megyében található két szabad strandját ajánljuk:

Csongrádon található az ország talán legnagyobb tiszai szabad strandja, de mindszenti partfürdő is népszerű.

Legutóbbi módosítás: 2013.04.18. 21:40

Kereső

Keresett szöveg:


Részletes képkereső


Képtár
Képtár

Vasútkereső
A kiválasztott vasút helye kis térképen

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline