|
Kisvasúti napok 2008-ban
2008.02.22 (kisvasut.hu)
A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány 1995-ben indította el a kisvasúti napok programsorozatát a keskenynyomközű vasutak népszerűsítéséért. A kisvasúti napokon a házigazda vasutak színes programokkal, és sűrűbb vonatközlekedéssel várják az érdeklődőket. Lehetőség adódik ilyenkor egy kicsit jobban betekinteni a kisvasút életébe, megismerkedni a vonalak történetével, illetve környékének nevezetességeivel.
Járműfelvonulás: a 74-es pályaszámú BM-50-es, illetve egy oroszlányi és egy szentgáli eredetű csille.
Fotó: Fodor Illés (2005.07.23.)
A tavalyi évhez hasonlóan közösen ünnepelnek majd októberben az Egererdő Zrt. és az Északerdő Zrt. kisvasútjai. Új elemként jelentkezik a hortobágyi kisvasút és a Börzsöny Kisvasút (Szob-Márianosztra), melyeknek idén lesz először saját kisvasúti napjuk. A külföldi kisvasutak esetében csak azokat tüntettük fel, amelyek esetében biztosra vehető, hogy az érdeklődők az adott napon valami programmal is találkozhatnak majd.
A hazai kisvasutak napjai 2008-ban az alábbi időpontokban kerülnek megrendezésre:
A kisvasút neve: | A kisvasúti nap időpontja: | Információs telefonszám: | MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, Budapest | 2008. április 12. | (1) 3975392 | Mesztegnyői Erdei Vasút | 2008. április 19. | (85) 329312 | Debreceni Zsuzsi Erdei Vasút | 2008. április 27. | (52) 417212 | Feketebalogi kisvasút (Szlovákia) | 2008. május 1. |
| Királyréti Erdei Vasút | 2008. május 3. | (27) 375076 | Almamelléki Erdei Vasút | 2008. május 10. | (73) 514102 | Vichylovkai kisvasút (Szlovákia) | 2008. május 25. | | Kaszói Erdei Vasút | 2008. május 17. | (82) 352-065 | Hortobágyi Öreg-tavi Kisvasút
| 2008. június 14. | (52) 589-000 | Osoblahai Kisvasút (Csehország)
| 2008. június 21. |
| Csömödéri Erdei Vasút
| 2008. június 28. | (92) 579-033
| Debreceni Vidámparki Kisvasút | 2008. július 12. | (52) 413515 | Kemencei Erdei Múzeumvasút | 2008. július 26. | (20) 3885743 | Beregszászi Kisvasút | 2008. augusztus 3. | +380 (31) 4117213 | Kecskeméti Kisvasút | 2008. augusztus 9. | (76) 504309 | Északerdő Zrt. kisvasútjai, Pálháza | 2008. augusztus 16. | (47) 370002 | Tiszakécskei Gyermekvasút | 2008. augusztus 20. | (76) 442131 | Mecsekvasút (Pécs) | 2008. augusztus 20. | (72) 312788 | Börzsöny Kisvasút (Szob) | 2008. augusztus 30. |
| Balatonfenyvesi (Nagybereki) Gazdasági Vasút | 2008. szeptember 6. | (85) 361831 | Nyírvidéki Kisvasút (Nyíregyháza) | 2008. szeptember 13. | | Gemenci Erdei Vasút (Pörböly) | 2008. szeptember 20. | (74) 491483 | Nagycenki Széchenyi István Múzeumvasút | 2008. szeptember 20. | (99) 312077 | Nagybörzsönyi Erdei Vasút | 2008. október 4. | (27) 378025 | Mátra - Nyugat-Bükki Kisvasutak, Szilvásvárad (helyszínváltozás!)
| 2008. október 11. | (37) 312453 |
|
Legutóbbi módosítás: 2008.03.16. 22:07
|
|
Képtár |
|
Vasútkereső |
|
|