kisvasut.hu - Kovászna-Kommandó Erdei Vasút -

Gőz- és dízelmozdonyok vendégszereplése a Kommandói és Kovászna Napokon

2009.11.09 (Markója Szilárd)



Ezévben is megrendezésre kerültek a Kommandói és Kovászna Napok, az előbbi augusztus 1-2-án, az utóbbi szeptember 5-én.

Együttállás a kommandói vasútállomáson

Együttállás a kommandói vasútállomáson
Fotó: Papucs András (2009.08.01.)

E jeles alkalmakból újra közlekedtek különvonatok az alsó és felső vonalon. Kommandón a falunapokat megelőzően több hétnyi felújítási munka folyt, így a halomi szárnyvonalon az első négy kilométer járhatóvá vált. Georg Hocevar munkatársai több tucat talpfát beépítettek, illetve két jelentős alámosást is feltöltöttek. A kommandói telepen helyreállították a deltavágányt, amit a 762-209 ki is próbált: még pénteken megfordult rajta, hogy kazánja hegyirányba álljon. A 4. kilométerben pedig egyszerű kitérőt építettek azért, hogy körül lehessen járni (drótkötél segítségével). A váltót a kommandói műhely elől bontották- és szállították fel. A vonatok a nagy érdeklődésre való tekintettel óránként jártak, felváltva a 762-209-es pályaszámú gőzös az NS3h pályaszámú dízelmozdonnyal. A gőzös két kocsival, a dízel egyel járt. A Sikló Egyesület tagjai, sepsiszentgyörgyi, brassói és bukaresti, valamint budapesti és helsinkii vasútbarátok közös munkával javítottak a vasút egyetlen megmaradt nyári személykocsiján. A munkák: kikerült a balkáni guggolós wc (ami egy filmes díszlet részéként került bele), helye deszkaborítást kapott, több helyen a deszkázást, famunkákat kellett javítani, lépcsőt pótoltak, valamint teljes külső festést kapott a kocsi.

A Kovászna Napon az NS3h közlekedett három kicsi kéttengelyes kocsival Vajnafalva és Sikló-Alsó között, de nemcsak ekkor, hanem augusztusi és szeptemberi hétvégéken is.

A két települési napról a következő helyeken találhat fényképes összefoglalót:


Legutóbbi módosítás: 2009.11.11. 19:50

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline