kisvasut.hu - kisvasut.hu - Vasúttörténet - Dél-Dunántúl

Simongáti Erdei Vasút

(Marton Zsolt)



Somogy Megyében az 1960-as években két erdőgazdaság létezett, a Kaposvár-Böhönye-Inke vonaltól északra az Észak Somogyi, ettől délre a Dél Somogyi. Mindkét területen egy-egy erdei vasút üzemelt, Mesztegnyőn és Kaszón. Ez utóbbi 1965-ben legfelsőbb utasításra (MSZMP) a Honvédelmi Minisztériumhoz került (ugyanis Kádár és Czinege elvtársak kedvelt vadászterülete volt itt). Így a déli terület gazdasága vasút nélkül maradt az északival szemben. Ráadásul elvész az arcképes vasúti igazolvány is, kiesnek a menetkedvezményi egyezségből. E gondolatoktól vezérelve az akkori vezérigazgató Németh Vilmos úgy döntött, vasutat épített. Érvei: a simongáti és pollai erdők kitermelt faanyagának Simongát MÁV megálló- rakodóhelyre és az itt lévő fafeldolgozó üzemhez, valamint Rinyaszentkirály község lakosainak a MÁV vonalhoz való szállítása. 

1969. novemberében született meg a döntés a vasút építéséről, ami 1970. februárjában kezdődött meg, és 1971. nyarára már készen állt a vonal.

A járműpark Dombóvárról érkezett, 2 db C-50-es mozdony, 14 darab teher, és 1 darab személykocsi. A járművek korábban a Szigetvár - Szentegát GV vonalán közlekedtek, így nem voltak újak, de a dombóvári kisvasúti műhelyben teljes felújítást kaptak, ezért jó állapotban érkeztek Simongátra. Viszont nagy meglepetést szereztek a dolgozóknak, ugyanis valamennyi 600 mm nyomközű volt, ami megfelelt korábbi "munkahelyük" nyomtávának. A probléma jelzése után Dombóvár minden kocsihoz küldött 760 mm nyomközű forgózsámolyokat. A vasút személyszállítása jóformán az erdőmunkások szállítására korlátozódott, ugyanis Rinyaszentkirály 1971-ben aszfaltutat kapott Görgeteg felé, így az utazni vágyók átszállás és gyaloglás nélkül juthattak el a MÁVAUT betérő járataival Nagyatádra, Barcsra és Kaposvárra. (A Pollai erdő végállomás - Rinyaszentkirály távolság 1,8 - 2,3 km volt.) A vonalon két megállóhely, a Rinyaszentkirályi úti kitérő és az Ikladi kitérő volt. Az előbbi megállóhelynek semmi forgalma nem volt, már csak azért sem, mert a 30+50 hektométernél tervezett szárnyvonal soha sem épült meg. Utóbbi megállóhely viszont azért volt fontos, mert az itt keresztező út jobbra, nyugati irányba 200 méterre lévő Ikladpusztára (Alsógörönd) vezetett; balra, keleti irányba pedig az innen 400 méterre levő vadászkastélyhoz. Az ide vezető utat még külön meg is jelölték, nejlonbugyit kötöttek az egyik fára.


A vasút forgalmi adatai néhány esztendőben:


Szállítási teljesítmény

Üzemidő

év

fa (t)

átlagos távolság (km)

egyéb (t)

átlagos távolság (km)

személy (fő/t)

átlagos távolság (km)

óra

nap

1971

4460

6,07

-

-

2913 / 233

5,37

..

248

1974

5949

5,80

61

1,90

3425 / 274

5,30

1633

227

1975 terv

7500

6,00

100

5,00

3400 / 270

5,30

1800

230

A Németh urat felváltó vezérigazgató azonban már nem volt híve a kisvasútnak, le akarta állítani.

Értékelés: a vasút által feltárt területen a szállítási feladat az 1976/77. évben megszűnik, s több évtizedig nem fog ismét jelentkezni. Mivel a személyszállítási feladat is jelentéktelen, főleg saját dolgozók szállításából adódik, a vasút fenntartása nem indokolt, 1977-ben megszüntetendő. Komoly problámát jelent a magas állóeszközérték leírása (mintegy 6.000.000,- Ft.)  A 9 kg/fm sínanyag értékesíthető. Kelt. 1974. december 31.

Ezt viszont a Minisztérium csak akkor engedélyezte, ha a környező erdőterület faanyagát már teljesen letermelték, hivatkozva a vasút előnyére a teherautós kiszállítással szemben, amelyet a rossz talajviszonyok és a feltáró úthálózat hiánya akadályozott. Ami a szállítási nehézségeket illeti, a Minisztérium aggodalma nem volt alaptalan. Már a kisvasút építésekor a Pollai erdei végállomást csak úgy tudták elérni, hogy először a vizenyős, már-már mocsaras területen dorong utat építettek, és erre került a vasút felépítménye. Ezért még csapadékos időben, a talaj erős felázása esetén is közlekedhettek a fával rakott vonatok, amikor a teherautós szállításra gondolni sem lehetett.

A vasút 1979. tavaszán szűnt meg, ám a dél somogyi erdészek nem maradtak vasút nélkül, hiszen időközben az észak- és dél somogyi gazdaságot egyesítették Somogyi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság néven. Így a mesztegnyői kisvasút révén továbbra is "vasutas erdészek" maradtak.

***

Az elmúlt közel két évtized azonban nem mosta el nyomtalanul a kisvasút emlékét. Simongáton még működik a fatelep, melyet 760 mm nyomtávú kis hálózat szolgál ki. A farakások és a fűrész között kis kéttengelyes alvázakon utazik a fa. Megvan még a rakodó is, mellette pedig egy itt felejtett teherkocsi, földbe süppedve és gyommal benőve, talán még a kaposvári, simongáti zakatolásokról álmodik.

A vasútüzem adatai:

  • Címe: 7500 Simongát - Nagyatád; telefon: Nagyatád, Simongát 42.
  • Jellege: korlátozott közforgalmú vasút
  • Sorszám: 09; MÁV vonalszám: 513;
  • MÁV csatlakozó állomás: Simongát, vonalszám: 58.
  • A vasút üzemeltetője és címe: Somogyi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, 7400 Kaposvár Bajcsy Zs. u. 21. Tel: 11-420.
  • A vasút üzemengedélyének száma, kelte, engedélyező hatósága, engedély érvényessége: Somogy Megyei Tanács ÉKV Oszt. 13.789-2/1970-1980
  • Személyszállítási engedély száma, kelte, engedélyező hatósága, engedély érvényessége: - alapengedély szerint.

Jellemző műszaki adatok:

  • Építési hossz 7,306 km;
  • üzemi hossz: 6,800 km;
  • mellékvágányok hossza: 0,506 km
  • Nyomtáv 760 mm
  • Vontatás neme: dízel
  • Legnagyobb tengelyszám: 24
  • Mértékadó tengelynyomás 3,45 tonna
  • Váltók készítése: gyárilag
  • Állomások és megállóhelyek száma: 1 + 3 darab
  • Útátjárók száma 7 darab
  • 2,0 méter, vagy nagyobb nyílású hidak száma: 0 darab
  • 2,0 méternél kisebb nyílású hidak száma 16 darab.

A pálya adatai:

  • sínrendszer 7 és 9 kg/fm;
  • aljak: vasbeton és fa;
  • maximális sebesség: 12 km/óra;
  • maximális emelkedés 10 ezrelék;
  • minimális ívsugár 60 méter;
  • kitérők és mellékvágányokon 30 méter.
  • Építés éve: 1970.

Vasútüzemi épületek: iroda és állomásépület, mozdonyszín és javítóműhely.

Járművek:

  • mozdony C-50 -es tipus 2 darab,
  • személykocsi (zárt, négy tengelyes, két végén peronnal): 1 darab,
  • teherkocsi (Maszolaj gyártmány négy tengelyes homlokkengyeles, rakoncafészkes pőre): 14 darab.

Munkaerő létszáma:

  • alkalmazott - műszaki: 1 fő üzemvezető félállásban;
  • fizikai - betanított munkás: 3 fő, ebből 2 fő mozdonyvezető, 1 fő jegyvizsgáló-fékező; segédmunkás: 2 fő, rakodó.

 

Legutóbbi módosítás: 2007.11.27. 14:52

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV