kisvasut.hu - Zsuzsivasút - Debrecen -

Mikulás Háza, a 136 éves Zsuzsi Erdei Vasúttal

2018.11.24 (Zsuzsi Erdei Vasút)



December 8-án és 9-én a hagyományokhoz híven a Zsuzsi Erdei Vasút idén is várja a gyerekeket a Mikulás rendezvényére, és a varázslatos nappali programjaik mellett, esti meglepetésekkel is kedveskednek!


Fotó: Chikán Gábor (2012.10.26.)

A hármashegyaljai Természet Házat, a Tündérkör Alapítvánnyal együtt karöltve Mikulás Házzá varázsoljuk át. Az alapítvány, adománysátor létesítésével várja az önzetlen segítséget azon rászoruló családok részére, akiknek egy apró kedvességgel szebbé tehetik az ünnepeket. Örömmel fogadnak édességeket és száraz tartós élelmiszereket!

December 8-án „Száncsengő” című gyermekműsor tekinthető meg Réti Tibor előadásában, majd a „Mesebeli álom…” zenés - táncos program részesei lehetünk, a Debreceni Babahordozós Klub „aprótalpúak” jóvoltából.

December 9-én a Diri-Dongó Együttes „Hópihe száll…” interaktív zenés mesekoncertre várjuk a gyerekeket, majd a Mikulás kesztyűje című bábjátékkal kedveskedünk.

Az ünnep mindkettő napján, a Mikulás ajándékokkal várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt, illetve Varga Edit előadásában „Az erdő karácsonya”című mesés - kreatív foglalkozása és egy különleges vadetető feltöltésre- és túrára invitáljuk a kedves családokat! „Gyere és díszítsd fel a Mikulás kandallóját!”- örömmel várjuk, a pici kezek által készített díszeket - rajzokat, amelyeket „édes ajándékokkal” köszönünk meg!

A sejtelmes éj beköszöntével, a - 136 éves története során először - „Zsuzsi”, fényes ruhába öltözik, s így különleges ünnepi hangulatot teremtve, várja a kedves utasait az első „Mikulás-fényvonat a Zsuzsival” ünnepünkre, s egy feledhetetlen vonatozásra a Mikulással és a krampuszokkal…

A nappali és az esti programokra, előzetes bejelentkezés szükséges, hogy minden gyermeknek tudjon a Mikulás kedveskedni! Jelentkezéseket a 06(52)417-212, 06(30)210-0545, 06(30)490-8212, telefonszámokon vagy a zsuzsivasut@gmail.com email címen várjuk nagy szeretettel!

RENDKÍVÜLI MENETREND (8-án és 9-én)

Nappali programra:

Hétvezér megállóhelyről: 10:00

vissza Hármashegyaljáról: 13:45

„Mikulás – fényvonat a Zsuzsival”:

Hétvezér megállóhelyről: 17:00

vissza Hármashegyaljáról: 19:00

Az ünnepi járatok technikai okok miatt csak a Hétvezér utcai megállóhelyen, illetve a hármashegyaljai végállomáson állnak meg!

A Mikulás-fényvonat a NIMENDEE Kft. kereskedelmi vezetője, Csiszár Attila Úr önzetlen segítségével valósul meg!

A gyerekeknek az AVE Ásványvíz támogatásával csokimikulásokkal kedveskedünk!

Az ünnep meseszép fenyőfáját, a Nyírerdő Zrt. biztosítja!

A Mikulás Háza ünnepen, csak a meghirdetett vonatindulásokkal közlekedünk! A program 11 órakor kezdődik a hármashegyaljai Természet Házában! A koncertek ingyen tekinthetők meg, illetve a kreatív- és az erdei programokat is ingyenesen kínáljuk! A vonattal kiutazás nem tartozik az ingyenes programok körébe, a vonatot menetjegyek megváltásával, normál díjszabás szerint lehet igénybe venni (zsuzsivasut.hu/dijszabas). A vonatjegyek a rendezvények napján 9 órától, a Hétvezér utcai megállóhelyen üzemelő ideiglenes pénztárban, vagy a vonatozás közben a jegyvizsgálóknál válthatók meg. Az ünnep mindkettő napján büfé üzemel, amely nem része az ingyenes programnak!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

További információ: 06/52/417-212, 06/30/210-0545, 06/30/490-8212, zsuzsivasut@gmail.com.

 

Legutóbbi módosítás: 2018-11-24 17:08

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline