Óbuda - Újlak II. téglagyár

2012.11.02 (Óbuda-Hegyvidékiek Egyesülete)

Az I-es kemence a szállítószalaggal
Fotó: Óbuda-Hegyvidékiek Egyesülete

• 1867-től „Viktória Téglagyár” címén egy részvénytársoság szerepelt

• 1873-1888-ig „Schwartz & Salzer Victoria Gőztéglagyára” nevet bírt, tulajdonosa Schwartz Sándor

• 1888-1893-ig „Victoria téglagyár Budapest III. kerület Deutsch” néven szerepelt, tulajdonosa Deutsch Jakab

• 1893-1910-ig „Óbudai „Victoria” Gőztéglagyár Schwarcz József”, tulajdonosa Schwarcz József, aki később Surányi József névre magyarosított, így a gyár 1898-tól „Óbudai Victoria Gőztéglagyár Surányi József” néven működött

Dajtsch Jakab téglagyártó társulata a gyárat és melléképületeit a Bécsi út mellett két sorban, meglehetősen tömören telepítette, mivel az északi oldalon hozzátartozó, bányászható telek elég kicsi volt. A gyár és bánya teljes területe ekkor csak mintegy 3.75 hektárt tett ki. A Bécsi út mellett néhány kisebb épület állt, mögöttük a sarok közelében egy kisméretű Hoffmann-körkemence épült. Valószínűleg ezzel kezdték meg a termelést, illetve a későbbi épületek anyagát is itt állíthatták elő. A második sorban épült fel egy nagy, közel nyolcvan méter hosszú kemence, mely 1911-ben még bizonyára állt. Ezek sorára merőlegesen, a hegy felé hét nagy és néhány kisebb szárítószín állt. Ezek építésekor, 1884-ben az északi szélső szín már a kolostor déli, kerítésfallal kerített területére került. A színek mögött, a Bécsi úttal párhuzamosan épült még egy hatvan méter hosszú, bizonyára feldolgozó-gyártó épület, nyolcszögletű kéménnyel.

Az iratokban nem esik említés arról, hogy a Victoria gyár tégla mellett cserepet is gyártott volna. Budapestről két „Victoria” jelzéssel ellátott téglát ismerünk.
1910-ben a Bohn Mihály és Társa cég megvásárolta a korábban „Óbudai Victoria Gőztéglagyár Surányi József” téglagyárat. Ekkor lesz a gyár neve „Bohn M. és Társai. Rt.”, később a „Bohn Téglagyár Rt.” Ettől kezdve a Bohn család tagjai 38 éven át – az 1948. évi államosításig – aktív szerepet vittek nem csak a budapesti, hanem több vidéki téglagyárunk életében is.
A cég nagyarányú fejlesztésbe fogott. A korábbi, 1893-ben épült ’meglévő kemence’ ill. ’meglévő gépház’ helyén a  pálos kolostor északi területén új, eddiginél nagyobb agyagelőkészítő üzemet építettek. A hegyoldal felől csillékben szállított agyag egy hídon ennek az épületnek fölső szintjére érkezett és az előkészítés során haladt lefelé, majd a feldolgozó gépekhez. Mellette, a bánya felőli, régi feldolgozó-épület helyére hatalmas, 130 x 24 m-es, többszintes, 22 kamrás körkemence és szárító épület (lásd alaprajzát, metszetét) került, valamint egy új prés és gépház.

A bánya egy része az agyagszalaghíddal, a présházzal és az I-es kemencével. A présházba vezető agyagszállító híd vége a bánya felől nézve. A 22 kamrás Hoffmann-körkemencével. A hozzá csatlakozott 20 kamrás kemence épülete ekkor már nem áll. Hátul az Újlak I. épülete látszik.

Ezekben az új rendszerű kemenceépületekben alsó szinten volt a kemence, fölötte az égetést végző ’tűzmesterek’ szintje. A Hoffmann kemencéknél ők táplálták a tüzet a szén fölülről történő adagolásával, és szabályozták az éppen működő kemenceszakaszban az égetést. A fölső szinteken a megformált, égetésre váró félkész termékek száradtak. Ez az üzemszervezési rendszer fölöslegessé tette a gyár területét elborító szárítószíneket. A korábbi épületek egy részét átépítve, lakásokat alakítottak ki a sok tagból álló Bohn család illetve igazgatósági tagok részére, kik ettől kezdve  –  mint a hivatkozásokból kitűnik – itt laktak.  A bánya területe a Bécsi úttól nyugat felé, a hegyláb irányában terjeszkedett. Először a Bécsi út 156/a telket vásárolták meg, és sokáig ez volt a „Bohn Mihály és Tsai” ill, utódainak címe. A fejlesztési tervekhez azonban további terület is kellett. Ezért később a Perényi út és a gyári-telek közötti kis magántelkek megvásárlására is sor került.
A Bécsi úti Bohn gyár – terjeszkedő bányája miatt – egyike volt az 1920-as évek óta a főváros részéről megszüntetésre kijelölt téglagyáraknak és bányáknak. Az államosítás után a gyárak életében sok változás történt, részint a termeléssel kapcsolatos elvárások, részint az iparág irányítása tekintetében. Az ország gyárait megyei szintű ’egyesülésekbe’ vonták össze, de kilenc önálló vállalat is maradt, köztük négy óbudai: Nagybátony-Újlaki Téglagyár, Bohn Testvérek Téglagyár Rt., Bécsi Úti Téglagyár (Drasche), Csillaghegyi Téglagyár (Péterhegy).

A Bohn gyár neve, és a gyár szervezeti keretei az államosítás utáni többször változtak. 1950 augusztusában a „Dél-Budai Téglagyárak Nemzeti Vállalat, Budapest, Bécsi út 166.” alatti üzeme. 1950-51-ben – levélpapírjuk fejléce szerint – „Óbudai Téglagyár Bp. III. Bécsi út 166.” volt a neve.
1950. október 1-én a Nagybátony-Újlaki Egyesült Iparművek Rt. nevében is megszűnt létezni, és egyidejűleg felvette az „Újlaki Téglagyár” nevet. 1952 június 1-én a ’Bohn - Óbudai Téglagyár’ gyár megszűnt önálló vállalat lenni, az Újlakihoz csatolták, és mint annak 2. sz. üzeme működött.
1963. április 1-jén Az É.M. létrehozta az É.M. Tégla és Cserépipari Trösztöt. Ennek egyik vállalata lett az Újlaki gyár és a hozzácsatolt gyárak. Ez a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat 11 budai-oldali téglagyárat foglalt magába: 1.sz. telep lett a volt Újlaki Téglagyár, 2. sz. telep pedig a volt Bohn Téglagyár. 1967-ben megszűnt az É.M. Tégla és Cserépipari Tröszt, és a gyárak az 1968-tól létrejött Tégla és Cserépipari Egyesülés keretében működtek tovább.

Az ’Újlak II.’ gyár folyamatosan termelt, ami bányagödrének folyamatos növekedésével járt együtt. A gödör nyugati széle megközelítette a Máramaros úti telkeket, és ezek csúszásveszélyesek lettek. Végül 1972 februárjában a bánya belső részében megcsúszott a kráterszerűen kivájt gödör fala. A csúszás éjjel történt, így személyi sérülés nem esett, de az ottani munkagépeket eltemette a föld. Ez időtől kezdve az agyagot másik bányából szállították, hogy a gyár ne álljon le. Ez természetesen tovább növelte az ekkor már veszteséges üzem költségeit. A gyár utolsó munkanapja 1973. december 30. volt.
A gyár bezárása után az épületeket lebontották, és a következő években a bánya rendezésére is sor került. A belső krátert részben a bánya szélén felhalmozódott meddővel, részben néhány bányaszéli telek feláldozása révén nyert agyaggal töltötték fel. E munkálatok során megszűnt a korábbi szivárgórendszer, és ez az északnyugati részen a feltöltés és telkek újabb csúszását eredményezte. Végül új szivárgó és vízelvezető kiépítésével sikerült megállítani a talajmozgásokat. A gyárépületek helyén kereskedelmi létesítmény és lakópark épült, a bánya területe remélhetőleg közpark formájában nyeri el végleges hasznosítását.

(Kádár József kézirata alapján)